Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerencsés Imre , Fortunatus , Snéór Zálmón

2008.12.08

 

 

                        

Szerencsés Imre Magyarországon.

 

Málnási Ödön:

 

MAGYARORSZÁG ELSŐ JUD SÜSSE:

SNÉOR-SZERENCSÉS IMRE

 

 

 

A Mátyás király halálát kővető nemzedék népsorvasztó, néppusztító, országveszejtő korszakában az ismeretlenség homályából bújt elő egy zsidó pénzváltó és hamarosan feltornázta magát a gazdaságpolitika parancsnoki hídjára. Származása ismeretlen. Csak egy bizonyos: minden őse zsidó volt. Gazdag apja Efrájim névre hallgatott. A zsidó pénzfi eredeti neve: Snéór Zálmón, amelyből népies használatban Snéor Salamon lett Csakhogy Snéornak a Salamon nem tetszett Etel-nek írta magát, mint ahogy napjainkig szokták a tetszetősebb, mimikrisebb neveket használni. Snéor Zálmón születési éve is bizonytalan. Halálakor, 1526-ban „agg”-nak ismerték. Tehát 1450 körül születhetett. A budavári Zsidó-utcában lakott zsidó feleségével és két fiáival. Fiai: Ábrahám és Efrajim.

Snéor Zálmón javakorában Budán gyakori volt a zsidók miatti forrongás. A zsidók kapzsisága és hatalmaskodása 1494-ben a jámbor budai polgárokat parázs tüntetésre ragadta. Az antijudaista tüntetőket Bakócz Tamás akkori kancellár és püspök lovascsapatai szórták szét; három magyar gyermeket halába is gázoltak a főpapi lovasok. Két évvel később, 1496-ban a budai zsidó gyermekek — valószínűleg a Zsidó-utcában lakó két Snéor-fiú is — megtámadták a budai magyar gyermekeket. A gyermekek utcai verekedése magával ragadta a szülőket is. A gyermekeik védelmére siető budai polgárok és a zsidók küzdelmébe Bakócz püspök lovasai újból beavatkoztak, természetesen a zsidók oldalán. Emiatt olyan parázs küzdelem fejlődött ki, hogy csak a zsidók kölcsönei által nekik lekötelezett király testőrei tudtak az antijudaisták többnapos tüntetésének véget vetni. Királyi testőrök és főpapi lovasok közös erővel fojtották vérbe a budai polgárok antijudaista feleszmélését: sok antijudaistát a tömeg előtt felakasztottak. A budai zsidók boldog purimot tartottak. Bizonyosan a Snéor-.család is.

Snéor Zálmón őrömében kicsapott a medréből. Valószínűleg egyik üzleti útja alkalmával megismerkedett egy kolozsvári magyar nővel, aki elég fajáruló volt ahhoz, hogy a gazdag zsidónak kiszolgáltassa magát. A viszony hamarosan kitudódott. Már pedig ezidőben az árja nővel viszonyba jutó családos zsidó férfire tűzhalál, megégetés büntetése várt. A büntetés alól csak egyféleként lehetett mentesülni: katolikus hitre téréssel és katolikus egyházi házassággal.

 

A magas pártfogók

 

A máglyától menekülő Snéor Zálmón egész közeli ismerőséhez, üzletfeléhez és pártfogójához, az ezidőtájt nádorrá választott Perényi Imréhez fordult kérésével: vállalja el a keresztapaságot! Perényinek elég oka volt Snéorral szemben a jóindulat megbizonyítására. Csak egy feltétele volt: tartsa szerencséjének a Perényi keresztnevéhez a szerencsés jelző felvételét. így lett Snéor Zálmónból: Szerencsés Imre.

Az igazi szerencse fel is virradt Snéorra. Zsidó feleségét és két zsidó fiát a Zsidó-utcai lakásaiban hagyta, de ellátásukról bőségesen gondoskodott. Azután a Szent György-téren vásárolt magának szép házat, ahová kolozsvári magyar feleségével beköltözött. Ebből a házasságból is született egy félzsidó fia.

A keresztapa nádoron keresztül a gazdag Szerencsés Imre közelebbi kapcsolatba jutott a magyarországi zsidóság kiváló pártfogójával: Bakócz Tamás bíboros érsekkel, 26 egyházi javadalom, legalább évi 300.000 aranyforintnyi jövedelem és többek között a velencei köztársaság tekintélyes évi zsoldjának élvezőjével, akit mindenhová ezer lovasa, rengeteg hintója kísérte és az egykorú követjelentés szerint egyszemélyben Magyarország „pápája és királya” volt. A semmiből sokszázezer holdas magánvagyont szerzett bíboros-érsek még idejében hozta össze zsidó pártfogoltját, Szerencsés Imrét a későbbi esztergomi érsekkel, Szalkai Lászlóval. Ez a főpap is két elődjéhez, Bakóczhoz és Szatmári Györgyhöz hasonló mértékben szerette a pénzt és a háremtartást, éppen ezért a pénzes zsidót is. Semmiből mesés gazdagsághoz csak zsidó segítséggel és zsidó módszerrel juthatott. Szalkai püspök, mint királyi kancellár és kincstárnok 1520 körül beajánlotta zsidó barátját a királynak alkincstárnoki tisztségre. Szalkai sok más elfoglaltsága folytán ez azt jelentette, hogy a magyar királyság gazdaságpolitikájának parancsnoki hídján Szerencsés Imre lett a parancsnok.

Snéor-Szerencsés legelőszőr a királyt és királynét kötelezte le kölcsönein kívül számtalan figyelmeskedésével. A csak lovagi tornának, vadászatnak, evésnek, ivásnak, társasjátékoknak és dorbézolásoknak élő király hamar szemet huny Snéor-Szerencsés Imre gazdaságpolitikai garázdálkodásaival szemben. Sőt annyira zsidó befolyás alá kerül a király, hogy 1520-ban, Snéor kinevezése után azonnal felszabadítja a zsidókat a zsidó kalap, a vörös köpeny és a sárga folt viselése alól. Szerencsés Imre mindenekelőtt a királyi kincstár jövedelmének rendszeres és módszeres elsikkasztására rendezkedett be.

 

Nincs pénz a hadsereg felszerelésére

 

Ugyanekkor az ország határain már vészfelhők gomolyogtak. Nándorfehérvárt ostromolja a török, de a főurak Budán vigadoznak, Snéor-Szerencsés Imre Szent György-téri palotájában lakmároznak és egykorú feljegyzés szerint: egyetlen egy sem akadt közöttük, aki a Nándorfehérvárról loholt futárnak a lőszer vásárlásához szükséges 50 forintot kifizette volna. A török csapatok már a Szávánál portyáznak, de az országtanács még a mozgósítást kihirdető futárok útiköltségét sem előlegezi. Ekkor jegyzi fel Burgio: „Ha Magyarországot a veszélyek örvényéből 3 forint árán ki lelhetne ragadni, nem akadna 3 ember, ki ezt az áldozatot meghozná.” A velencei követ szerint: „Az urak az ország védelmét két bánra bízzák: a Dunára és a Szávára...” Az országgyűlés drámai önvallomása szerint pedig „Minden országot két eszköz tart fenn és őriz meg: a törvény és a fegyver; a mi Magyarországunkban most egyik sincs!” Mindenki honmentésről beszélt, de senki sem tett semmit a hazáért, csak a saját javáért. Mint Burgio feljegyzi: „Elég komédiát játszottak a kölcsönös óvásokkal oly időben, midőn az ország egén vészfelhők tornyosultak!

A szájnagyiparos hazafiak sérelmi politizálása és hangos szónoklása közben és csak egy embernek volt helyén az országveszejtésre céltudatosan beállított esze: Szerencsés Imrének, Nédonfehérfvár elvesztekor mindenki megállapítja, hogy a királyi hadseregnek nem volt felszerelése és zsoldja, ennek pedig Szerencsés az oka. A kincstárnok Werbőczi István ugyanekkor Nándorfehérvárnak hűtlenségben elmarasztalt védőjét védelmébe veszi és ezen ügyvéd-politikusi szolgálatáért két várat és egy uradalmat fogad el, mint ahogy legalább 600.000 katasztrális holdnyi többi birtokát is mind ilyen módon szerezte. A megtámadott zsidó alkincstárnok pedig csendesen ráveszi a királyt az érmepénz 50%-os ötvözethamisítására... A budai országgyűlés a pénzhamisítást megszavazza. Erre az adók megkétszereződnek, a rossz pénz kényszerforgalma következtében pedig a nép rohamosan pusztul a teljes nyomorba.

 

A zsidót újból megmentik a máglyahaláltól

 

Az 1524 szeptember 8-i pesti országgyűlés elhatározza Szerencsés alkincstárnok elmozdítását. De a zsidó házi pénzügyér hitelezőitől lekötelezett királyné és a király mégis megtartja a zsidó gazdaságpolitikust. Az 1525 május 12-i rákosi országgyűlés a bajokat főleg a zsidó Szerencsésnek tulajdonítja és 60 tagú küldöttség útján kéri a királytól Szerencsés elégetését. A király nyolcnapi vonakodás után, május 20-án kénytelen alkincstárnokát elfogatni, de most a keresztapa-nádor utódja: Báthori István nádor siet a veszélybe jutott zsidójának segítségére. Báthori Istvánt minden kortársa folyton részeges és teljesen jellemtelen embernek ismerte. Hadiadósikkasztás, pénzhamisítás, török kémek rejtegetése, a zsidóságtól évi 400 arany forintnyi védelmi zsold elfogadása: Báthori nádor arcképének nem is legsötétebb foltjai. Mindenesetre nem meglepő, hogy a nádor jó pénzért 14 nap alatt Szerencsés Imrét is kiszabadította a fogságból.

A Vár Szent György-téri Szerencsés-palotájában az egész udvari párt örömlakomát rendezett a zsidó házigazda és közpénzsikkasztótárs szabadulásának örömére. De a budai nép izgalmában megrohanta a zsidó palotáját, az elsikkasztott aranykészlet egy részét széthordta és három napig a többi budai zsidót is megsarcolta. Csak Zápolyai György csapatai mentették meg a zsidók életét.

Szerencsés gyorsan lemérte a politikai erők átcsoportosulását. Megnyerte és lekötelezte magának Zápolyai Jánost, Werbőczi Istvánt és rajtuk keresztül a köznemesi ellenzéket. A július elején Hatvanban tartott országgyűlés most már Werbőczi javaslatára választja meg újból alkincstárnoknak Szerencsést és ráadásul megkapja a rézbányák jövedelmét, majd a budai és pozsonyi harmincadvámot is.

A gazdasági anarchia tovább fokozódik, a nép nyomora még jobban tombol; csak a zsidó aIkincstárnok összeharácsolt tőkéje sokszorozódik. A gazdaságpolitikai csődben az 1526-i rákosi országgyűlés már Szerencsést kéri fel a pénzügyi helyzet tisztázására. A zsidó egészen nyeregben érzi magát. Sikkasztásairól, csalásairól akként tereli el a figyelmet, hogy támadásba megy át: az országgyűlés előtt leleplezi a többi országnagyok sikkasztásait, garázdálkodásait.

 

A zsidópártfogók miatt: Mohács

 

Néhány hét múlva, még a mohácsi csatái előtt a zsidóból lett gazdaságpolitikai diktátor vége közeledését érezte. És most mutatta meg, hogy faji öntudatos zsidó volt egész életében. Haldoklása előtt visszatért a zsidó hitre, mint ahogy addig is csak látszatkeresztény volt. Letette a Szerencsés Imre nevet és mint Snéor Zálmón halt meg.

Fajáruló felesége nagy vagyont örökölt zsidó férje után, de könnyelműen eltékozolta. Nyomorúságban és vízkorságban halt meg a fajáruló asszony. Félzsidó fiát később Breslauba hurcolták és ott meg is gyilkolták.

Első, zsidó feleségétől született két fiát, Ábrahámot és Efrajimot nemsokára a törökök messzi távol, ismeretlen helyre hurcolták.

A Snéorok, Zápolyaiak, Werbőcziek, Bakóczok, Szalkaiak, Báthoriak fejedelmi vagyonokat szereztek akkor, amidőn a nép koldus lett és az ország elveszett. A mohácsi tragédiáiért a nép a zsidóságot okozta. Mohács után tíz héttel az országgyűlés Székesfehérváron törvényt is alkotott a zsidóknak az országból való kiűzéséről. Csakhogy Zapolyai János király ezt a tőrvényt nem erősítette meg. Csak negyedszázaddal később, 1551-ben rendelte el I. Ferdinánd a zsidók számára felsőruhájukon, a mell baloldalán a gyűrűs sárga posztófoltot. Ezért a zsidók zöme török hódoltsági területre vándorolt.

Snéor Zálmón utolsó pártfogója, Werbőczi István is a budai pasa napidíjas bírója lett és megmérgezett, felpuffadt tetemei a budai zsidó temetőben helyeztettek örök nyugalomra.

Mátyás király országának zsidó és lelki zsidó elveszejtői közös sorsra jutottak.

 

Forrás: Harc!, 1944. évf.

http://betiltva.com/new/malnasi-odon-magyarorszag-elso-jud-susse-sneor-szerencses-imre/#more-1267

 

 

 

 

 

 

Az előzmények rövid ismertetése.

 

   Hunyadi Mátyást az a II. Ulászló (Dobzse László.) követte a magyar trónon, akit a magyar rendek 1490. Július 15-én a rákosi országgyűlésen magyar királlyá választottak. Uralkodását a királyi hatalom meggyengülése jellemezte, a központi hatalom szétesett, Mátyás reformjainak nagy része elveszett, Kinizsi Pál  szétverte a  lezüllött, délen rabló, pusztító fekete sereget. Általánossá vált a bárók és a köznemesség közötti küzdelem. A király helyett Szapolyai István. Bakócz Tamás és Szathmári György kormányzott. Rosszabb lett a helyzet amikor 1504-ben szélütés érte, így még kevésbé volt képes beleszólni az ország irányításába. Az 1514-ben  kitört a Dózsa György vezette parasztfelkelés, amit Szapolyai János erdélyi vajda csapatai vertek vertek szét és toroltak meg kegyetlen módon, végleg lezüllesztette az országot.

 Ezt az erélytelen, gyáva , nyomort, szerencsétlenséget hozó uralkodót váltotta  fia, II.Lajos a tíz éves királyfi. Gyámja Brandenburgi György volt, aki  nem fordított sok időt az ifjú király nevelésére inkább a játék és a mulatozás tette ki napjainak jelentős részét, melyben a délig való alvás fontos szerepet játszott, az ország ügyeit pedig a hatalmaskodó, vagyont harácsoló urakra hagyta. Bár késöbb igyekezett hatalmát némileg megerősíteni, próbálkozásai azonban sorra kudarcot vallottak.

 Eme züllött korszakból mégis két nagy diadalt  jegyezhetett fel történelemírásunk.

 Tomory Pál, a vitéz kalocsai érsek, nagy csatát nyert 1523-ban a Szerémségben Ferhád boszniai pasa 15 ezernyi serege ellen. Megsemmisítve az egész tábort, melyből hírmondó is alig maradt.

 Frangepán Kristóf pedig Boszniában 1525-ben Jajcza várát mentette meg!

 A két fényes győzelem azonban nem váltott ki lelkesedést, inkább elbizakodottságot. A készülő török veszedelem szinte nem érdekelt senkit az urak közül, mire észbekaptak, akkor pedig már késő volt. Nem volt pénz a felszerelésre, lassan gyülekezett a sereg, hiányzott a megfelelő hadvezetés, az egységes katonai fellépésről már nem is beszélve. Így sajnos nem csoda, hogy a későbbi mohácsi csata végeredménye szinte borítékolható volt.(bár némelyek szerint utólag meg is nyerhettük volna)

 A korabeli viszonyokra legjellemzőbb megfogalmazást talán az akkori pápai követ irta le  –„ ha Magyarország jól kormányoztatnék, a töröknek nem volna a magyarnál hatalmasabb és vitézebb ellenfele!

Az erkölcsileg és anyagilag lezüllesztett országban könnyű volt a zavarosban halászni, összejátszani másokkal és mások ellen. Ebben az anarchikus állapotban pedig a pénzhamisításon keresztül a gyilkoláson át bármi megtörténhetett hazánkban büntetlenül és felelősségre vonás nélkül.

  Az akkori állapotok rövid ismertetése után nézzük meg összehasonlításképpen  néhány forrásmunka, illetve lexikon adatait, hogyan is emlékeznek meg e korszakról és Szerencsés Imre magyarországi tevékenységéről, emberi és hivatalnoki munkásságáról.

 

 

 

 

I.

Elsőként a Magyar Országos levéltár őrizetében található dokumentum talátható az alábbi jelzettel.

Lényege, hogy Szerencsés Imre királynéi tanácsos megparancsolja Selmecbányának, hogy minél hamarább küldjék az emberüket, a levelet pedig azonnal vigyék tovább a többi bányavárosba.

 

Jelzet, DF: 235242

Keltezés: 1526-06-30

Kiadó: SZERENCSÉS IMRE KIRÁLYNÉI TANÁCSOS

Régi jelzet: U 436 / 2 540

Fennmaradási forma: Eredeti

Pecsét: Záró

 

A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa/U szekció: DIPLOMATIKAI FÉNYKÉPGYŰJTEMÉNY/Szlovákia/�tátny Okresný Archív v �iari nad Hronom Probocka v Banskej �tiavnici/Selmecbánya város levéltára: Selmecbánya város tanácsa: Az Országos Levéltár által visszaadott oklevelek és iratok (U 436)/DF 235242

 

II.

A hatvani országgyűlés.

Nevezetes szerepe volt a városnak II. Lajos uralkodása alatt. Az 1525 május havában Rákoson összegyűlt köznemesség elhatározta, hogy öt hét múlva Hatvanban fejenként fegyveresen összegyűl, hogy az ország védelméről tanácskozzék. Lajos király, a pápai nunczius, a lengyel király követe, több főpap és világi úr kiséretében július 30-án érkezett Hatvanba. A gyűlést szabad ég alatt, nagy mezőn, színkör módjára deszkakerítéssel körülvett helyen, tartották meg. A megjelent nemesek számát egy udvarnok 14.000-re teszi. A hatvani országgyűlésen a rendek haragja elsősorban Báthory István nádor, Sárkány Ambrus országbíró és Szerencsés Imre kincstartó ellen fordult, a kik közül az előbbi kettő az előülést követő éjjel elmenekült, míg a többi urak legnagyobb rettegésben töltötték az éjszakát.

 

Forrás: ifj Reiszig Ede és Haraszthy Lajos : Hatvan

 

 

III.

 

Nándor-Fejérvár bukása az országot réműlettel töltötte el, s a Budára gyűlt rendek a félelem hatása alatt most már oly roppant adót róttak a jobbágyokra, zsellérekre, kereskedőkre, mesteremberekre s az alrendű papságra, mely, ha be lehetett volna hajtani, mintegy 5 millió aranyat tett volna; de a mi csekélységet ebből be lehetett is hajtani, az az adószedők lelkiismeretlen eljárása mellett annyira leolvadt, hogy a kincstárba alig kerűlt be a remélt jövedelem századrésze. Ezt a rendek előre sejtve, ez egyszer magokat is megadóztatták, jószágaik jövedelmének felét ajánlva föl a haza megmentésére; azonban maga a törvény szövege elárúlja, hogy az országgyűlés maga is kétségbe volt esve az iránt, hogy ezt a törvényt végre lehessen hajtani. A rendek, hogy a kincstár jövedelmét gyarapítsák, a kamaranyereséget s a harminczadokat is fölemelték, sőt azt a visszás pénzügyi intézkedést is helyeselték, hogy a zsidóból kikeresztelkedett alkincstartó, Szerencsés Imre az értéktelen rossz pénz veretését tovább is folytassa (1521 nov.).

 

Forrás: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

 

 

 

 

IV.

 

Szerencsés Imre, Fortunatus (?? , 1526): alkincstartó. A Spanyolo.-ból 1492-ben elűzött Seneor zsidó család sarja, tulajdonképpeni neve Salamon ben Efrajm. A család már a spanyol pénzügyek kezelésében nagy tekintélyre tett szert. ~ egy keresztény asszonnyal folytatott viszonya miatt volt kénytelen hitét elhagyni. 1504 – 19 között keresztelkedett ki, a szertartást Szalkai László püspök végezte, keresztapja Perényi Imre volt. 1520 – 24-ben alkincstartó. A kir. jövedelmek hűtlen kezelésével vádolták, s az 1525. máj.-i ogy. követelésére II. Lajos kir. a Csonkatoronyba záratta. Amikor jún.-ban a kir. szabadon engedte, budai házát megrohanták, kifosztották. 1525-ben a budai, 1526-ban a pozsonyi harmincad bérlője. ~ látva, hogy az udvartól hiába vár védelmet, a köznemesi párthoz közeledett és Werbőczynek egy tervezetet készített az ország pénzügyeinek rendezéséről. Régebbi irodalmunkban neve a latinos Fortunatus alakban is előfordul. – Irod. Büchler Sándor: Sz. I. (Mahler Emlékkv. Bp., 1937). – Szi. Móricz Zsigmond: Fortunatus (színmű, Bp., 1918); Molnár Ákos: A hitehagyott (regényes életrajz, Bp., 1937).

 

Forrás:Magyar Életrajzi lexikon

 http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC14240/14997.htm

 

 

V.

 

Szerencsés Imre eredeti neve Snéor ben Efraim, Sálmán ben Efraim, Salamon ben Efraim vagy Slomó ben Efrájim latinosan Fortunatus (? – 1526. k.) Alkincstartó II. Lajos uralkodása idején. Spanyolországból 1492-ben elűzött szefárd zsidó család leszármazottja, akik miután Spanyolországból kiűzték őket, Magyarországon telepedtek le.Szülei Spanyolországból származtak, akiket a hírhedt Tomás de Torquemada inkvizítor űzött el. Hazájukban is részt vettek állami pénzügyek kezelésében, ezért a pénzhez értő szakemberek hírében álltak.Fortunatus (Szerencsés) keresztény nőbe lett szerelmes, ami tiltott szerelmi viszony volt, hiszen már mint két fiú atyja folytatta. Ezért elfogták, a kegyetlen halálbüntetéstől csak kitéréssel tudott menekülni, át kellett térnie a keresztény hitre. Ez valamikor 1504 és 1519 között történhetett. Zsidó feleségét és két gyermekét a budai gettóban hagyta. Megkeresztelését Szalkai László püspök és későbbi esztergomi érsek végezte, míg keresztapja Perényi Péter későbbi erdélyi vajda lett.Szerencsés Imre kölcsöneivel és a kamara ügyeiben tanúsított jártasságával nagy tekintélyt szerzett II. Lajos király és Mária királyné előtt. 1520-ban kapta meg az alkincstartói címet, amit négy évig viselt.A törökök elleni 1521-1526. évi háború során a hivatalos magyar pénznem a dénár elértéktelenedett. Már 1521-ben, Nándorfehérvár eleste alkalmával a Zápolya-párti köznemesek azzal vádolták Szerencsést, hogy hanyagságból és rosszakaratból a felmentéshez szükséges pénzt és fegyvereket későn indította útnak. Szerencsés tanácsára verette a király azt a hamis pénzt, melynek valódi értéke csak fele része volt a névleges értéknek.1525. május 7-én tartott budai országgyűlésen a pénzromlásért a nemesség Szerencsést tette felelőssé és a királyi jövedelmek hűtlen kezelésével vádolták. Hatvan tagból álló küldöttség terjesztette kívánalmait Lajos király elé. Azt kérték a királytól, hogy öt nap alatt távolítsa el udvarából a németeket, akik mind lutheránusok, a császár és a velencei köztársaság követei szintén mielőbb hagyják el az országot, Szerencsés Imre máglyán bűnhődjék gonoszságáért, a köznemesség által választott ülnökök pedig ismét kerüljenek a királyi tanácsba.A király, engedve a nemeseknek, Szerencsés Imrét a budai Csonkatoronyba záratta, ahol egy hónapig raboskodott. Szerencsés, a Fuggerek rokona, Thurzó Elek (körmöci kamarai gróf és főkomornokmester, majd főkincstárnok, 1523-1525 között tárnokmester, végül országbíró) helyetteseként Mária királyné legszűkebb bizalmi köréhez tartozott, aki, mihelyst az országgyűlés szétoszlott, parancsot adott az alkincstartó szabadon bocsátására.

"Imre zsidó − hogy a köznemesek szája előtt elhúzza a mézesmadzagot − az országgyűlés nyílt ülésén a bányavárosok nagy gazdagságáról szónokolt, s arról, hogy azokat el kell venni a Fuggerektől. Néhány nappal később Imre zsidót lefogták s a várbéli csonka toronyba zárták, melyet még Zsigmond király építtetett kváderkövekből. Négyszintű, befejezetlen és fedetlen, az eső beesik; ezért nevezik csonka, vagyis ki nem épült, lenyesett toronynak. Amikor Imre zsidót tizennégy nappal később szabadon engedték, a várból a Szent György téren emelkedő házáig az udvari emberek szolgáltatták a kíséretet, közöttük Mária királyné udvarmestere, a sziléziai Pockh, továbbá Böheim Bernát kamaragróf és mások."

Amikor kiengedték, nagy lakomát csapott, mire Budán, az országgyűlés még el nem távozott nemesei megrohanták és feldúlták házát. Sikerült megszöknie úgy, hogy kötélen leereszkedett az épület hátsó részén.

Ekkor, egy korabeli feljegyzés szerint, Budán „egy rágalmazó lépett fel, aki a zsidókat akarta támadta azzal, hogy egy keresztény gyermeket megöltek”, holott a vért - állítólag - ő maga rejtette el náluk. Szerencsés (a feljegyzésben eredeti, Snéor családnevén szerepel), közbenjárt az udvarnál, és elérte, hogy a rágalmazót átadják neki. Ő a zsidókra bízta, akik megfojtották.[1]

Miután a főnemesség és pártolóik sorában az ellenségeskedés vele szemben nem csökkent, Werbőczy István és az általa vezetett köznemesi párt felé közeledett, amelynek egy tervezetet készített az ország szétzilálódott pénzügyeinek rendezéséről.

Mária királyné és Báthory nádor támogatása mellett sikerült megszereznie Werbőczy támogatását is, így a hatvani országgyűlésen már senki nem vádolta. Hamarosan helyreállította anyagi helyzetét; 1525. végén már ő bérelte a budai, 1526-ban pedig a pozsonyi harmincadot is.

A középkor végén a törvényes zsidókamat heti 2% (azaz évi 104%) volt. Amennyiben az adós nem fizette meg határidőre adósságát, azután kétszeresével, majd újabb határidő elmulasztása esetén annak kétszeresével - és így tovább - tartozott. Ha II. Lajos 1525. január 1-én száz aranyat kapott kölcsön Szerencsés Imrétől, 1526. január 1-én ezernégyszáz aranyat kellett visszafizetnie. Az alkincstárnok 1526. nyarán már nem adott kölcsönt a királyának.

Kevéssel a mohácsi vész előtt Szerencsés meghalt.„Halála órájában, sok zsidó előtt, sírás és imádkozás közt megbánta bűneit, és bűnbánatban halt meg“. Kohn Sámuel írja róla: „Más időben, más emberek közt az ország ügyének tán hasznára válhatott volna; e rothadásnak indult viszonyok közt azonban határozottan ártott neki. Nem volt se jobb, se roszszabb azon országnagyoknál, kiknek társaságába és fondorlatai közé jutott… Ő szintúgy, mint azok, erkölcstelen volt, s az ország kárán szerzett kincseket… tivornyázva tékozolta el… Kebelében csak egy jobb érzület élt, mely más körülmények között dicséretére vált volna: amaz állhatatosság, mellyel zsidó hitfelein csüggött... Példája mintegy ama nem éppen ritka embereknek, kik azt hiszik, hogy néhány cselekvés által minden egyéb gaztettüket jóvátehetik“.

A Mohácsi csata után I. Szulejmán szultán seregével továbbvonult észak, vagyis Buda felé. A város zsidó lakossága nem menekült el a törökök elől. Nekik nem volt félnivalójuk a töröktől, hiszen tudták: a moszlimok toleránsabbak a zsidókkal szemben, mint a keresztények. Ráadásul ismerték a nyugat-magyarországi helyzetet, ahonnan a kiűzetések elől inkább Budára próbáltak a zsidók beköltözni. A budai zsidókat 1526-ban a törökök áttelepítették Konstantinápolyba, és csak Buda török kézre kerülése után, 1541-ben tértek vissza. Egy 1526-ból származó oklevél szerint, II. Lajos király özvegye, Mária királyné Kis Mendel budai zsidó kőházát jutalmul Thurzó Elek udvarmesterének, szarvaskendi Sibrik Gergelynek adományozza. Az adomány indoklásában az adományozott méltatása mellett szerepel az is, hogy a nevezett zsidó a törökök pártjára állt. Ezt az adományt I. Ferdinánd egy évvel később megerősíti. Budára való visszatelepedésük után hamarosan felvirágzott a régi zsidónegyed. Az 1547. évi török összeírás szerint a Várban 238 keresztény, 75 zsidó és 60 kopt család lakott. Az összeírás a zsidókhoz hozzá számít még 28 "vendég" családot. Ezek a zsidó "vendégek" 1541 és 1547 között települtek be Törökországból. Vendég-státuszukból következtethetünk arra, hogy nem azokhoz tartoztak, kiknek elődei korábban Budán éltek , hanem azoknak a szír-szefárd zsidóknak ivadékai, akiket I. Szulejmán szultán birodalma, mint spanyolországi menekülteket fogadott be.

 

  • Jókai Mór: A zsidó fiú, 1843, in: Jókai Mór összes művei, Drámák I.(1843-1861), Akadémiai Kiadó, Budapest 1971.
  • Jókai Mór: Fortunatus Imre. Egy öreg ember naplója ex anno 1522., novella, Pesti Napló, 1852.
  • Szigligeti Ede: Szerencsés, szomorújáték, 1867.
  • Kohn Sámuel: A zsidók története Magyarországon. A legrégibb időktől a mohácsi vészig, Budapest, 1884.
  • Kohn Sámuel: Héber kútforrások és adatok Magyarország történetéhez, Történeti tár, 1880.
  • Büchler Sándor: Szerencsés Imre, Mahler Emlékkönyv. Budapest 1937.
  • Móricz Zsigmond: Fortunatus, színmű, Budapest 1918.
  • Molnár Ákos: A hitehagyott, életrajzi regény, Budapest 1937.
  • Fraknói Vilmos: Magyarország a mohácsi vész előtt, Budapest, 1884.

 

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerencs%C3%A9s_Imre

 

 

VI.

 

SZEMÉLYNÉV: Kohén Naftali

SZÓCIKK: K- Náftáli, rabbi, a XVI. század legelején élt Budán, a budai hitközségnek volt a papja. A Bész-Din elnöke volt 1505-1510 körül. Ilyen minőségben Szerencsés Imre (l. o.) kitérésekor elvi jelentőségű döntést kellett hoznia abban a kérdésben, hogy Szerencsés fiait továbbra is atyjuk nevén lehet-e a Tóra elé hívni, mivel Szerencsés kitérése után sem szűnt meg jót cselekedni a zsidókkal. N. döntését Páduai Méir,. Olaszország egyik akkori legkiválóbb zsidó teológiai tekintélye is helyeselte és újabb érvekkel támogatta. Szerencsés élete utolsó órájában visszatért a zsidó hitre és halála után a budaiak ismét fölvetették a kérdést. Most már Élijá há- Lévi konstantinápolyi rabbihoz fordultak. Ez csatlakozott K. és Páduai Méir döntéséhez és ehhez a nézethez csatlakozott Isserles Mózes, a híres krakkói kodifikátor is. K. minden valószínűség szerint azonos Kohén Herz pozsonyi rabbival, aki Pozsonyból kerülhetett Budára.

 

Forrás: Magyar Zsidó Lexikon

 http://mek.niif.hu/04000/04093/html/szocikk/12673.htm

 

 

 

 

VII.

 

Fortunatus

1.     Imre (Szerencsés). Gazdag, tekintélyes kitért zsidó, ki körülbelül 1495-1526 Budán mint a kir. udvar meghitt embere szerepelt. Az egykoru héber kutforrások tanusága szerint zsidó neve Snéor (a latin Senior korrumpált alakja), mellékneve Sálmán, keresztény szájon Salamon volt. Etel-nek is nevezé magát. Apja Efrájim volt. F. tiltott szerelmi viszony következtében, melyet már mint két fiu atyja folytatott egy keresztény nővel, elfogatott, és a kegyetlen halálbüntetéstől csak kitéréssel tudott menekülni. A már ekkor is (1505-10 körül) tekintélyes ember keresztatyja Perényi Imre nádor volt, kitől a Szerencsés Imre nevet nyerte. Zsidó felesége és gyermekei a ghettoban maradtak, ő maga pedig egy kolozsvári keresztény nőt vett el, akitől született fiát később megölték Boroszlóban. F. kölcsöneivel és a kamara ügyeiben tanusított jártasságával csakhamar nagy tekintélyt szerzett II. Lajos és Mária előtt. Mint Szalkay László, esztergomi érsek és kancellár kegyence és tanácsadója, ugy látszik, 1520. alkincstárnok lett. Pénzvágyánál, roppant önzésénél és jellemtelenségénél fogva, a többi főurhoz hasonlóan, nagyot ártott az ország különben is bomlott pénzügyeinek. Már 1521., Nándorfehérvár eleste alkalmával azzal vádolták, hogy hanyagságból és rossz akaratból a felmentéshez szükséges pénzt és fegyvereket későn indította utnak. F. tanácsára veretett a király oly hamis pénzt, melynek valódi értéke csak fele része névleges becsének. Az 1521. budai országgyülés ehhez bizonyos kikötésekkel beleegyezését adván, F. befolyása még inkább emelkedett. De már 1524., midőn az udvari párttal szembeszállt a folyvást erősbülő Szapolyai-párt, a rendek többek közt Verbőczy István hatalmas támadása következtében az u. n. «félzsidónak» alkincstárnoki állásától való elmozdítását is követelték. 1525. máj. a rossz pénz s az országos inség miatt főleg a zsidót tették felelőssé és II. Lajos királytól, ki F.-t nagyon kedvelte, a gonosztevő elégettetését követelték. F. hiába iparkodott a Fuggerekre (l. o.) áthárítani a vádakat; a király kénytelen volt a vizsgálat megindítása céljából a budai csonkatoronyba záratni. Báthory nádor közbenjárása folytán csakhamar kiszabadult, sőt az udvar részéről elégtételt is nyert. De a zsidók folytonos emlegetése által felbőszített csőcselék a nemesség fegyveres népének és szolgáinak támogatásával a budai zsidók házait megrohanván (1525 jun.), félig lerombolta, F.-t is kifosztotta és kincseit elrabolta. A dühös tömeg elől maga is csak nehezen menekülhetett vendégeivel a hátsó ablakokon keresztül. F., ki a háromnapi zendülés alkalmával látta az udvari párt tehetetlenségét, Szapolyaiékhoz közeledett. Verbőczynek bemutatott egy pénzügyi tervezetet, mely hathatósan segítene a kincstár bajain. A jul. elején tartott hatvani gyülésen nem is beszéltek már F. ellen, sőt a Fuggerektől elveendő rézbányákat kezelés végett rá akarták bizni. A királytól is nagy kölcsönei fejében a már régebben birt budai harmincadon kivül a pozsonyit is zálogba kapta, 1526 máj. a királyi pár megbizásából és «az ország bonyodalmaiban el nem igazodó» rendek kérelmére F. mutatta be a királyi jövedelmek jegyzékét, fontos leleplezések kiséretében, melyek fényt vetnek az országnagyok gonosz üzelmeire. Kevéssel a mohácsi vész előtt meghalt. Halálos ágyán forma szerint visszatért a zsidó vallás kebelébe, melyhez kényszer folytán történt kitérése után is mindig ragaszkodott. A budai zsidók ellen emelt vérvádat meghiusította. Volt hitsorsosainak Prágából szándékolt kiüzetését megakadályozta. Vádolt zsidókért mindig közbenjárt; elszegényedetteknek alamizsnát osztogatott. Jegyzeteit zsidóirással vezette. Hitéhez ragaszkodása különben egyetlen szép jellemvonása F.-nek, kinek erkölcstelen, pazarló, uzsorás volta mind az országnak, mind a zsidóknak nagy ártalmára volt. V. ö. Kohn Sámuel, A zsidók története Magyarországon, U. a., Héber kutforrások és adatok Magyarország történetéhez. (Tört. tár. 1880.) Fraknói, Magyarország a mohácsi vész előtt.

 

Forrás: Pallas nagy lexikona

 http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/037/pc003781.html#5

 

 

 

 

 

VIII.

Vérvád

 

Hazánkban az első V., melyről tudomásunk van, a nagyszombati volt 1494., mely alkalommal az ottani zsidókat máglyán elégették; ezt követte II. Lajos alatt a budai, melyet Szerencsés Imre, a zsidó származásu kincstárnok meghiusított, 1529. a bazini, 1539. ismét egy nagyszombati, melynek következtében a zsidókat a városból kiűzték. A XVII. sz.-ból Magyarországon felmerült V.-ról nem maradt ránk tudósítás, a XVIII. sz.-ban a sárosi V. követelt áldozatokat, a péri és csengeri V.-ban (1791) a vádlottak felmentettek, szintugy 1884. a nagy izgatottságot keltő tiszaeszláriban. A V.-hoz egész nagy irodalom fűződik; túlnyomó részben olyan, mely ellene nyilatkozik s alaptalanságát kideríteni iparkodik. V. ö. Christl. Zeugnisse gegen die Blutbeschuldigung der Juden (Berlin 1882) és Blutbeschuldigung gegen die Juden von christl. Secte beurtheilt (Bécs 1883).

 

Forrás: http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/105/pc010589.html